Arra a kérdésre, hogy a tanárnak a tanításon kívül a nevelés is feladata-e, egy olvasói levéllel válaszolnánk.
"Véletlenül találtam a blogra és nagyon megrázó volt számomra olvasni a kommenteket. Sokat töprengtem a bejegyzéseken, főleg a szülői felelősséget felvető gondolatokon. Abszolút érintve vagyok.
A gyerekeim középiskolások voltak, amikor egy gyors lefolyású betegségben meghalt a feleségem. Hosszú ideig nem tudtam túltenni magam érzelmileg a tragédián. A gyerekek nevelése rám hárult, a feleségem hiányáról nem tudtunk beszélni otthon. A gyerekek tanulmányi eredménye drasztikusan romlott, amit láttam, de tehetetlen voltam. Most már tudom,hogy szakemberhez kellett volna vinnem a gyerekeket, de akkor, a kilencvenes évek elején ez nem volt divat és a saját bánatom olyannyira betemetett, hogy nem tudtam kellőképpen törődni velük. Mindkét gyerekem kibukott az iskolából, még kétszer váltottunk középiskolát, amire nagy nehezen megszerezték az érettségit. A továbbtanulást megkezdték,de félbe maradt. Bármennyire is vállalom a saját felelősségemet abban,hogy a gyerekeim tanulmánya és a tanulástól való elzárkózás az én hibám, mégis azt gondolom,hogy ha akkor lett volna csak egyetlen pedagógus, aki látva a gyerekeim lelki és érzelmi küzdelmeit, felvetődik benne a kérdés: "ja ezek a gyerekek gyászolnak?", és átsegíti őket, minket a nehézségeken, nem így alakul az életünk."
